2018. január 20., szombat

            Múlt csütörtökön említettem, hogy Sámuel Gilgálban elmondott prédikációját foglalja össze a 12. fejezet. A múltkor ennek a prédikációnak az elejével foglalkoztunk, most Sámuel utolsó mondatait próbáljuk megérteni és magunkra alkalmazni.
            Az elején két egyszerű megállapítást tett önmagáról. Az első így hangzott: “megöregedtem és megőszültem.” Láttuk, hogy Isten gyermekeit mindig ez a természetes józanság jellemzi. Isten rendjét elfogadják, nem tekintik sorscsapásnak azt, amit előre lehet tudni, amit Isten úgy tervezett el. Az Ő kezéből fogadják el az öregséget is, annak minden terhével és minden lehetőségével. Mert lehetőségek is rejlenek az öregkorban.
            Aztán boncolgattuk, mit jelent ez a gazdag, sokatmondó kifejezés, hogy “semmit nem találtok a kezemben.” Nemcsak azt, hogy Sámuel nem vette el senkinek semmijét, hanem azt is, hogy megadta mindenkinek azt, amit tőle kellett megkapniuk. Nem jellemezte őt a kötelességmulasztás. Azt is jelentette ez, hogy nem ragaszkodott semmihez, amit Isten ki akart venni a kezéből. Nem szorongatott semmit, hanem üres volt a keze. Átengedte Istennek. Még a nép vezetését is. Még akkor is, ha egy ilyen alkalmatlan fiatalember lett az utóda, mint amilyen Saul volt.
            Sámuel tudta, hogy ő is alkalmatlan volt minden jóra. Isten csodája és kegyelme, hogy sok jóra alkalmassá tette. S ugyanez az Isten Sault is vagy akárki mást is alkalmassá tudja tenni arra, amivel megbízta, mint ahogy azzá is tette. Kapta Saul is Isten Szentlelkét. Prófétált. Mindenki csodálkozott, hogy Saul is a próféták között, mintha azt mondanánk egy magyaros szólással: Hogy kerül a csizma az asztalra? Nem tanulta, nem tudtuk róla eddig, s egyszerre csak próféta lesz. Igen ám, mert Isten Lelke reá szállt és más emberré lett. Isten az Ő Szentlelkével ezt a csodát bárkin végre tudja hajtani, hogy más emberré lesz, és alkalmas lesz annak a szolgálatnak az elvégzésére, amivel Isten bízta meg.
            Ezért szabad Sámuel. Ezért nem magát tartja fontosnak, hanem továbbra is Isten dicsőségét és a népnek a javát, akár ő a nép lelki vezetője, akár Saul lesz a népnek a vezetője, ha nem is a lelki kérdésekben.
            Üresek tehát az öreg Sámuel kezei. Így vonul vissza önként, békességben, mindenféle keserűség nélkül. Az igehirdetésének a végén elmondja, hogy mit akar csinálni az üres kezeivel. Semmit nem találtok a kezemben, üresek a kezeim. Mit csinál az öreg ember az üres kezeivel?
            Mit szoktak csinálni azok az idős testvéreink, akiknek kiveszik a kezükből azt, ami eddig benne volt, vagy akik már nem tudják fogni és kiejtenek a kezükből sok mindent? Amikor már nem hosszabbítják meg valakinek a jogosítványát. Amikor a vízcsaptól a tűzhelyig már kilötyögteti a víznek egy részét az a sokat dolgozott, fáradt kéz. Amikor a saját írását sem tudja elolvasni valaki, olyan reszketeg kezekkel írta. Amikor már nem tudja a finom műszert kezelni, vagy a nehéz szerszámot keményen megmarkolni. Mit csinál az üres kezeivel az ember?
            Tanulságos az, amit Sámuel erről mond. Isten igéje azt tanácsolja nekünk, ha valamit nem tudunk már tartani, különösen, ha látjuk, hogy Ő ki akarja venni a kezünkből, akkor engedjük el. Nem kell hozzá ragaszkodni. Nem az tart meg minket, ha azt mi megtartjuk. Ha Isten akar valamit kivenni, engedjük el!
            A Prédikátor könyvében azt olvassuk: ideje van a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje a szerzésnek és ideje az elengedésnek. Olyan rossz az, ha valaki nem akkor csinál dolgokat, mikor ideje van. Aki tudja, hogyan történik egy szülés, annak az egészen magától értetődő, hogy ideje van a tolásnak és ideje van az elernyedésnek. És a szívünk is úgy működik: ideje van az összehúzódásnak és az ellazulásnak. És ez az egész életünket tekintve is így van.
            Sok idős ember tragédiája ott kezdődik, hogy ezt nem hajlandó tudomásul venni. Erőlteti azt is, ami már nyilvánvalóan nem megy, és ami nem az ő feladata már. Tulajdonképpen nem is kell ehhez megöregedni. Ahogy fogyni kezd az erőnk, vagy valami betegség az ember erejét hirtelen megcsapolja, olyan nagy dolog az, ha valaki tudomásul veszi: ezt már nem bírom. Akkor nem azt akarom minden áron folytatni, és nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha semmi nem változott volna meg. Megváltozott. És tudhatom, hogy ilyenkor Isten a feladataimat is megváltoztatja. Kivesz a kezemből sok mindent, de nem azért, hogy üres maradjon a kezem, hanem azért, hogy szabaddá tegye a kezemet arra az újra, amit most akar rám bízni.
            Viszonylag sok idős emberrel találkozom, és látom azt, hogy azok maradnak harmonikus személyiségek, azok maradnak – néha sok gondjuk és nehézségek között is – boldog emberek, akik tudják, hogy Isten nem azért vesz ki a kezükből dolgokat, hogy az üres maradjon, hanem hogy szabaddá váljék valami olyasmire, amire addig nem volt módjuk, hogy csinálják. És a derékhadból valók, a középkorúak is, meg akárki is meg kell hogy tanulja, hogy néha az életünk egy-egy fordulatával Isten erre akar minket eszméltetni. Most valami mást akar rám bízni, és akkor bizonyos dolgokat le kell tenni.
            Mit csinál Sámuel az üres kezeivel? Két dolgot. Azt mondja: nem követem el azt a vétket, hogy felhagyjak az érettetek való könyörgéssel – ez az egyik. A másik: tanítani foglak titeket a jó és igaz útra. Vagyis mit csinált? A kor akkori imatartása szerint tart-ja a kezeit – tenyerekkel felfelé –, Istenem, ezek üresek, ide kérem azt, amit most adni akarsz, hogy tudjak mit továbbadni másoknak. Sámuelnél ez lelki beidegződés volt. Addig is sáfár volt. Nem önmagát adta, nem önmagát prédikálta vagy produkálta, hanem közvetített Isten és a nép között.
            Egyszer egy idős, szent életű lelkipásztor mondta: idős korban már nehezen változik az ember, idős korában is közvetíteni akar, ha lesz mit, majd amit az Úr ad. Ő mindenesetre tartja a kezeit, és közbenjár, imádkozik a népért. Ehhez még van ereje, és erre most sokkal több ideje lesz, mint amikor járni kellett az országot és faluról-falura evangélizálni, igazságot tenni, bíráskodni, dolgokat rendbe hozni, sok-sok ember gondját számon tartani. Akkor is imádkozott, de akkor a sok egyéb tevékenysége mellett imádkozott, most meg ez lesz a főfoglalkozása.
            A másik, amit csinál: mint egy útjelző tábla, mutatja: arra vezet az igaz és helyes út. Ne erre menjetek, itt rosszul jártok. Igaz, hogy erre többen mennek, de ők nem hallgatnak Istenre, ti ott érkeztek meg a célba. Isten azt készítette nektek. Tartja az imádkozó kezeit, és mint egy útjelző tábla mutatja a helyes utat. És nem amiatt sajnálkozik, hogy már nem csinálhatja azt, amit régen, hanem felismeri ezeket az Istentől kapott új feladatokat. Imádkozni teljes erővel és idővel, és tanítani titeket a jó és igaz útra.
            Ha valaki erre azt mondja: ez is valami? akkor az az ember nem tudja, mit jelent a közbenjáró imádság foglalkozása, és az az ember nem gyakorolja azt, hogy mint jelent másokat szeretettel az igaz útra megpróbálni terelni, vagy ő maga sem ismeri az igaz utat. Aki ezt a két foglalatosságot lebecsüli, annak igazi lelki értékek hiányoznak az értékrendjéből.
            Mert mit jelent ez a két dolog, amiről itt Sámuel beszél?
            1. Amíg aktív volt, addig sem hiányzott az imádság az életéből. De hogyha szemléletesen mondanánk, azt mondhatnánk, hogy addig a fél keze volt szabad arra, a másikkal sok egyebet el kellett intéznie. Most két kézzel imádkozhat. Most még inkább számon tarthatja másoknak a gondjait, örömeit. Most az egész nép ügyét szakadatlanul Isten előtt hordozhatja. És amikor valaki azt érzi, hogy már alig tudok járni és egyre kevesebb helyre tudok eljutni, akkor gondoljon arra, hogy az, aki a legközelebb van hozzánk, a mindenható Isten, bármely pillanatban elérhető. A mozgásképtelen ember számára is. Az ágyban fekvő beteg ember számára is. Amikor már jártányi ereje sincs valakinek, az imádság munkáját még mindig végezheti. Amikor már nem tud másoknak Istenről beszélni, még mindig beszélhet Istennek másokról, és ezen sok-sok áldás van.
            Ezen a nyáron engedte Isten látnunk, hogy amelyik csendeshétért néhányan komolyan könyörögtek, azon a héten sokkal több áldás volt, mint a többin. Szégyenkezve vallom be, hogy nem tudok magyarázatot adni, miért nem könyörögtünk mindegyik hétért olyan elszántan és komolyan, mint néhány olyan hétért, amiről azt gondoltuk az emberi eszünkkel, milyen nehéznek ígérkezik. Ha nehéz, akkor könyörögjünk komolyan. És ha nem nehéz? Van olyan, hogy nem nehéz? Vagy ettől függ, akkor nem kell komolyan könyörögni? Ha egyáltalán nem tűnik nehéznek, akkor egyáltalán nem kell könyörögni? Micsoda ostoba és hitetlen szemlélet! Miért nem tudunk mindig komolyan könyörögni? Isten ígéretei igazak és érvényesek ma is, és Ő megígérte, hogy aki kér, az kap. Aki tartja a kezét, annak telerakja a kezét áldásokkal. Akkor miért nem tartjuk? És miért nem több kéz emelkedik a magasba, és miért nem állhatatosabban, és miért nem folyamatosan? Csak amikor nagy baj van, vagy félünk?
            Isten leleplezte most a nyár vége felé ezt a fajta hitetlenséget bennem. Remélem, hogy másokban is. Meg kell újulnunk az imádságban. Egész különös volt Isten válasza az állhatatos, magunkat megalázó, alázatos könyörgésekre ezen a nyáron is.
            Sámuel ezt tekinti főfoglalkozásnak. Sőt, azt mondja: nem követem el azt a vétket, hogy felhagyjak az érettetek való könyörgéssel. Ez azt jelenti, hogy ha egy hívő öregember nem imádkozik főfoglalkozásszerűen másokért, az vétkezik. “Nem követem el azt a vétket, hogy felhagyjak az érettetek való könyörgéssel...” – mondván: fáradt vagyok, eleget imádkoztam, én most visszavonulok. Az imádságtól is? Azt majd végzi más? Más is, minél többen! Minél több kéz, annál több ajándékot tud elfogadni. Ez nem tréfa! Sámuel ezt halálosan komolyan veszi. Különösen népének abban az elesett állapotában. Ugyanolyan elesett állapotban volt akkor Izráel, mint ma a mi népünk. Még fontosabb, hogy valaki állhatatosan, szüntelenül könyörögjön.
            Ha egy idős ember ezt állandó programjának tekinti, az kész gyógyszer a számára. Mert egy ilyen ember benne marad az élet pezsgésében. Mindig újabb információkat kap. Meghallgatott imádságokról fog értesülni. Tele lesz a szíve hálával, s mindig lesz oka, hogy dicsőítse Istent és örvendezzen benne. És ez újabb utánpótlást és erőt ad neki a buzgó könyörgéshez és imádkozáshoz. Sokakkal közvetlen vagy közvetett kapcsolatot létesít ez a közbenjáró imádság, és csodák sorozatát fogja látni ő maga is. Miközben másokért könyörög, a saját hite is erősödik.
            És nem kell ehhez megöregedni. Akár-milyen élethelyzetben és életkorban vagyunk most, Isten ma este mindnyájunkat a komolyabb imaéletre buzdít, és a közbenjáró imádságot hangsúlyozza a számunkra. Mózesnek rohamosan fogyott az ereje akkor, amikor az ő közbenjáró imádságának volt elsősorban köszönhető, hogy nagy túlerővel szemben, amikor az amálekiek megtámadták váratlanul Izráelt, a maroknyi Izráel győzelmet aratott. Ha valami, ez a jelenet kell hogy bátorítson minket a közbenjáró könyörgésre. Józsué volt akkor már, aki vezette a harcot. Józsué a sereggel lent a völgyben harcolt, a síkságon, és Mózes fent a hegyről nézte. Ott is ezt olvassuk, hogy felemelt kezekkel imádkozott. Nem sokáig bírja így tartani az ember a kezét – tessék kipróbálni. Egy perc sem telik el, már egyik is, másik is elernyed. Akkor egyik oldalon testvére Áron, másik oldalon a barátja Húr odaültek. Mózes alá is tettek egy követ, egyik az egyik könyökét, másik a másikat, mert úgy tűnt, ettől függ a győzelem. Mert amikor elfáradtak az öreg kezek, akkor az amálekiek kerekedtek felül és Józsuéék kezdtek menekülni. Amikor újra imádkozni kezdett, megfordult a csata, és az amálekiek szívében félelem támadt, és Józsuéék kezdték kergetni őket. Itt nem babra megy a játék! Ez nem luxus, hogy most imádkozik Mózes, vagy nem! Ez létkérdés a népnek. Akkor gyerünk! Fogjunk össze és legyen folyamatos a közbenjáró imádság.
            Ezt nem hisszük el sokszor. Elvileg elfogadjuk a legtöbben, de azt csináljuk, amit említettem, mi is imádkozó emberek ezen a nyáron is. Isten ma este felragyogtatja előttünk a közbenjáró imádsághoz fűződő ígéreteit, és azt, hogy akár fél kézzel, mert akiknek még mindennap sok tennivalójuk van, nem tudják főfoglalkozásszerűen ezt végezni, akár az idősebb testvérek, ha több idejük van, akkor több időt rászánva, de vegyük komolyan ezt: a másokért, az egymásért való imádkozást.
            Tudniillik itt állna helyre az az egyensúly is, ami a legtöbbünk életében felborult. Az imádkozás és a munka egyensúlya. Ez a legtöbb ember életében elbillen a munka javára. Azt muszáj elvégezni, imádkozni nem muszáj. Majd, ha ráérek, majd, ha éppen nem alszom el, majd, ha nem leszek ilyen fáradt, majd a hét végén, majd, ha szabadságra megyünk, majd, ha nyugdíjas leszek. Majd, – ha meghaltam? Ezt vagy most, vagy soha! Sámuel is úgy volt vele, hogy a népnek ebben az elesett állapotában most kell mindent beleadni, és nem követem el azt a vétket – mondja –, hogy ne imádkozzam értetek ilyen állhatatosan és kitartóan.
            2. A másik, amire használja öreg kezeit: mutatja az utat azoknak, akik hajlandóak hallgatni a jó szóra, és akik szeretnének az igaz és jó úton járni. Jézus az élet útjáról beszél, a keskeny útról, amely az életre vezet. Mutatja az utat. Ez nem azt jelenti, hogy sorba kioktatja az embereket. Nem azt jelenti, hogy számon kéri rajtuk: hogy lehet azon az úton járni, miért nem a jó és igaz úton járnak? Mert nem tudják melyik az. Sokan azt sem tudják, hogy van másik út azon kívül, amelyiken az édesanyjuk elindította őket. Nemzedékek nőnek fel most már itt körülöttünk is, már a második vagy harmadik nemzedék, amely nem hall otthon Istenről hiteles információkat. Nem egyedül történt meg azzal, aki ezt egyszer őszintén így mondta egy csendeshét közepén, hanem sokakkal, hogy én az Isten nevét csak káromkodás formájában hallottam eddig. Nem tudtam, hogy Ő szeret, és hogy Ő tényleg van. Hát honnan tudta volna, ha senki nem mondja neki?
            Sámuel, meg a Sámuelek, Isten emberei, gyermekei ma nem számonkérően közelednek azokhoz, akik ezt nem tudják, hanem csendesen mutatják az utat. Mint egy útjelző tábla. Az nem kiabál. Az öreg Sámuel már nem tud közlekedni, de segíti a közlekedést. Az útjelző tábla sem közlekedik, de segíti a közlekedést. Vagy így, vagy úgy, ahogy Pál apostol írja a korinthusiaknak: legyetek az én követőim, miképpen én is a Krisztusé. Mert erre mindenki vágyik, hogy vannak-e olyanok, akik nemcsak beszélnek, hanem meg is vannak győződve arról, amit mondanak, és aszerint is élnek. Ahogy mondani szokták: hiteles életű emberek. Vannak-e ilyen keresztyének? Ezt a leghitetlenebb is figyeli ám a fél szemével, a szeme sarkából. És ha ráakad egy ilyenre, akkor árgus szemekkel figyeli és nagyítóval keresi a hibáit, a botlásait. Mindent minősít, de a Krisztus jó illata, ha megérződik valakin – ez megint Pál apostol kifejezése –, az meggyőző lesz.
            Útjelző emberekben van ma nagy hiány. Olyanokban, akik mindig ugyanabba az irányba mutatnak, akármerről fúj a szél. Szélkakasok vannak, de masszív útjelző kevés van, aki ebben a rezsimben is, meg amabban is ugyanarra mutatta az életre vezető utat; aki Jézus Krisztust vallotta Urának és engedelmeskedett is neki mindenben, akkor is, ha ezért megdicsérték, akkor is, hogyha elmarasztalták. Nem ettől függött, hanem attól, hogy meg volt győződve arról, hogy ki Jézus. Ilyen emberekké akar formálni minket Isten, függetlenül az életkorunktól és az élethelyzetünktől. De egy-egy idős embernek Sámuel szerint minősítetten is feladata ez.
            Hogyan történik ez? Úgy, hogy beszélgetnek néhányan egy családi vagy baráti körben, vagy szomszédok, vagy akármilyen társaság, talán az az idős ember már nem is tud mindenhez hozzászólni, annyi új dolog van, még a fiatalok sem győzik követni. Egyszer csak olyan fordulatot vesz a beszélgetés, amiből nyilvánvaló, hogy itt elkanyarodik rossz irányba. Az idős ember azonban mond egyetlen mondatot, de úgy, ahogy Pál írja, hogy az igazságot szeretetben. Átmenetileg csend lesz, és jó irányba folytatódik tovább a beszélgetés. Nem igaz, hogy ő itt a legokosabb, ezt ő maga sem állítja, nem is hiszi, de nem is az kell. Az kell, hogy tudja melyik a helyes és igaz út, hogy ő maga is azon járjon, s mint a révkalauz, el tudja mondani másoknak: itt arra kell vigyázni, azt ki kell kerülni, te is célba akarsz érni, nem? Nahát, én is úgy értem oda, hogy ezekre vigyázni kell. Itt vezet az a keskeny út, amit, ha megtalálsz, célba érsz. Aztán vagy hallgatnak rá, vagy nem... ez már az ő dolguk. De, hogy elhangzott ez vagy nem, és igazat mondott-e és szeretettel mondta-e, az meg az ő dolga. És ezt Isten számon kéri rajtunk.
            Ismerek valakit, aki abban a gyülekezetben, amelyikben él, az egyik legodaadóbb gyülekezeti munkás, pedig még abba a korosztályba tartozik, ahol nagyon sokat várnak az embertől, és állandóan teljesíteni kell valamit. Hogy lett ilyenné? Jó férj, jó apa, hiteles keresztyén ember, a szakmájában is sokra vitte. A szülei keveset foglalkoztak vele, és az egyik szülője nem is volt hívő ember. Sokszor kérték a nagypapát, hogy kísérje el az óvodába, meg első, másodikban még az iskolába is, és összebarátkoztak a nagyapával. A nagyapa minden alkalommal mondott neki valamit Jézusról. Óvodás korában már az evangéliumi történeteket tudta, és ahogy azt egy 6 éves gyerek értheti, értette is. Kisiskolás korában olyan világosan szólt hozzá néha egy-egy gyermekistentiszteleten, hogy elcsodálkoztam azon a gyermeki bölcsességen, amit Isten adhat valakinek. Egyszerűen tele volt a szíve igével, és a gondolkozását is átformálta. A konfirmációja után odaadta az egész éle-tét az Úr Jézusnak és azóta szépen növekszik a hitben.
            Nagyapa meséi. De nem mese ez, gyermek! Az igaz volt, amit nagyapa mondott. Az a Bibliából volt, és ahogy egy 5-6 éves nyelvén el lehetett mondani, nagyapa mondta. Nagyapát a veje szóhoz sem engedte jutni otthon. Otthon nem volt szava. Ott nem erőltette a bizonyságtételt. A kis unokát rábízták. Nem az apja háta mögött akarta becsempészni az evangéliumot, ő megmondta az apjának, hogy a kicsi előtt a hitét nem fogja elhallgatni. Az apja azt mondta: nem baj, majd elfelejti a gyerek. Nem felejtette el, hanem új élet támadt benne. A nagyapa ért rá legjobban a családból akkor, neki volt erre ideje, és kihasználta a lehetőséget.
            És sorolhatnánk még a példákat. Isten számos lehetőséget készít azoknak, akik készek mutatni az igaz és jó utat úgy, mint akik azt már megjárták, vagy akik járnak azon, és nem kioktatóan, nem fölényesen, nem gőggel, hanem alázatosan, szeretettel. Azzal a mentő szeretettel, amiről a Biblia szól nekünk.
            A Lukács evangéliuma elején olvasunk két ilyen öregről. Az egyik Simeon volt, aki a 80-on felül volt már, és mikor a kezébe vette a kis Jézust, csodálatos próféciát mondott róla. Erre várt, hogy láthassa még az Isten Messiását, s aztán békességgel meghal. És ugyanott olvasunk néhány mondattal később az öreg Annáról, akiről azt írja az evangélista: mintegy 84 esztendős özvegy volt, aki nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált az Úrnak éjjel-nappal.
            Ki engedheti ezt meg magának, hogy éjjel-nappal böjtöléssel és imádkozással szolgáljon? Egy 84 éves özvegy. Egy sokgyerekes középkorú családanya vagy családapa nem. Az ő életében is meglehet a helye az imádkozásnak és a böjtölésnek, de hogy éjjel-nappal, ez ott nem megy. És nem is várja Isten. De aki már megengedhetné, hogy több időt fordítson erre, hogy odaadóbban csinálja, és ne azt sajnálja, hogy mit nem tud már a kezében tartani, hanem a kezeit tartaná imádságként, hogy Isten őt nézze és másokat áldhasson meg, és az utat mutatná szeretettel annak a néhány embernek, akivel még találkozni szokott napközben, akkor Isten nagyon megáldaná ezt a szolgálatot.
            Mondhatná valaki, hogy nem lehet örökké imádkozni. Igen ám, de az imádkozásnak van a Bibliában egy tágasabb jelentése is, nemcsak az, hogy most imaszöveget mondok, hanem imádkozásnak nevezi olykor a Biblia azt a lelkületet is, amivel Isten gyermeke szakadatlanul Isten előtt áll. Akkor is, ha valami fizikai munkát végez, akkor is, amikor valakivel beszélget, vagy valakinek szolgál, segít. Aki bármikor megszólítható Isten számára, és aki bár-mikor, bármilyen helyzetből képes egyszerű bizalommal imádkozni, az szüntelen imádkozik. Nem arról van szó, hogy örökké imaszöveget kell mormolni, hanem ezzel a lelkülettel élni.
            Azt is lehetne mondani: kérem, szépen, erre csak hívő emberek képesek. Nagyon sok idős ember van, aki nem hívő, meg a nem idősek között is sokan vannak, akik nem hívők. Akkor ők ezt a programot hogyan tudják megvalósítani? Úgy gondolom, hogy erre a Szentírás alapján csak azt mondhatjuk: térjenek meg addig, amíg erre lehetőségük van. Mert csak ebben az életben térhetünk meg mindnyájan, – és akkor mindjárt tudják a kezüket tartani, mert tudják, hogy ki az az Isten, akihez imádkoznak, s mindjárt fogják tudni mutatni az igaz és jó utat, amelyen elindultak. Néha fékezni kell azt a türelmetlenséget, ahogy egy-egy hitre jutott idős ember egyszerre az egész családját szeretné megtéríteni, mert ő most már tudja, hogy ez az igaz és helyes út, és – én, fiam, már elrontottam az életemet, és ősz fejjel, vagy megkopaszodva kellett megismernem az Úr Jézust, te még fiatal vagy, ne rontsd el! Mert most már tudja, melyik az igaz és jó út.
            Végül mondhatjuk azt az ellenkezést is: akkor ugyebár ez elsősorban mégis csak az időseknek szól? Milyen jó, akkor a fiatalok fel vannak mentve. Hadd olvassam el a Prédikátor könyvéből azt a mondatot, amelyik bevezeti az idős korról szóló gyönyörű fejezetet. Azt mondja: “Örvendezz a te ifjúságodban, és vidámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy az Isten tégedet ítéletre von!... És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek, és míg el nem jönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!” – és itt jönnek azok a szép képek, hogy amikor meghomályosodnak az ablakon kinézők, amikor a malom zúgása halkabb lesz, amikor az őrlő leányok megkevesbednek – ilyen szép képekkel mondja el az öregedést (12. rész)
            Azt mondja: ott kezdődik a boldog öregségre való felkészülés, hogy a te ifjúságodban megemlékezel Istenről. Mert aki ifjúságában nem tanulja meg a komoly imádkozást, amikor már néha kihagy az emlékezete és megfárad szellemileg is, nagyon nehéz lesz. Aki ifjúságában nem szokik hozzá, hogy szeretettel mutatom az Istenhez vezető utat azoknak, akik hajlandóak meghallgatni, annak sokkal nehezebben jön bátor szó a szájára idős korában. Mihelyt minderre Isten Lelke képesekké tesz minket, akkor kell ezt elkezdeni.
            Ennek az igének a mondanivalója az, hogy ez a foglalkozás viszont megmaradhat öregkorban is. Amikor már semmi másra nincs ereje az embernek, ezt a két csodálatos szolgálatot még akkor is végezheti. Ezért mondja a visszavonuló öreg Sámuel: nem követem el azt a vétket, hogy abbahagyjam az érettetek való könyörgést, sőt mutatni fogom a jó és igaz utat nektek.

2018. január 18., csütörtök

Kire nézek?
"Az Úrhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. "(Zsolt 34,5-6)
Amire nézünk, annak az erőterébe kerülünk. Aki a bajaira néz, annak mindig lesz oka keseregni, panaszkodni. Aki az ellenségeire néz, félni fog. Aki önmagára, az vérmérséklete szerint vagy elbizakodik, vagy elcsügged.
És akik az Úrra néznek? Azok örömre derülnek.
Mit jelent az Úrra nézni? Azt, hogy számolunk Istennel és számítunk rá. Igyekszünk megismerni nagy tetteit, és tudjuk, hogy ő nem változik, ma is ugyanolyan hatalmas és irgalmas, mint régen. Az Úrra nézni azt jelenti, hogy tőle kérünk és várunk segítséget, szabadítást, bocsánatot, tanácsot, és tőle fogadunk el mindent, még a próbákat is. Teljes szívvel bízunk benne.
Jézusra nézni azt jelenti: tudjuk, mit tett értünk, „...szeretett engem, és önmagát adta értem" - ahogy Pál apostol vallotta. Ismernünk kell, mit ígér nekünk: veletek vagyok minden napon a világ végéig. Ne feledjük, mit kínál: „az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen" (Jn 15,11).
Mikeás prófétát ellenségei fenyegették és bűnei vádolták. S mit ír? „De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!" (Mik 7,7 - Károli)
Aki az Úrra néz, az az ő jelenlétében marad, az ő erőterébe kerül, így nem kerülhet a félelem igézetébe. Tudja, hogy nincs egyedül, nincs kiszolgáltatva idegen erőknek, nem Isten háta mögött zajlik az élete, hanem színe előtt. Ő pedig szemmel tartja, sőt karbantartja a benne bízókat.
Kire nézünk mostani helyzetünkben?

2018. január 9., kedd

Szabadság Jézus a szabadsággal szeretne meg ajándékozni minket de ezt már meg tette a kereszten érted és értem halleluja szabadok vagyunk bűneinktől nem vagyunk többé rabok mert Jézus meg szabaditott és örök életet ajándékozott nekünk Jn3:16;a világ nem ismeri ezt a szabadságot mert nem ismeri Jézust pedig őket is képes meg szabaditani ha hisznek Benne

2018. január 5., péntek

A magunk választotta út
Galata 2:18;Teremtés könyve 3:1-13;
Ebben a versben van feljegyezve Ádám és Éva bukásának a története.Ádám egyedül Istenen kívül akarta az életét irányítani és kormányozni és ezáltal az életéből kifelejtette a Jó Istent Lk 15:11-32;verseiben olvashatunk a tékozló fiú példázatáról a tékozló fiú útra kelt elhagyta az atyai házat.Bizonytalan céltalan utat választott magának és eltékozolta vagyonát,a bűne csábította a tékozló fiút arra hogy kicsapongó életet éljen Isten nélkül.A bűn és a bűnös ember nyomorúsága mint kép bontakozik ki előttünk ebben a példázatban,ez a példázat ma arra tanít bennünket ha megfogadjuk Istennek a Szentírásban közölt tanácsait el kerüljük a bajt.Láthatjuk Isten milyen nagy értéket tulajdonít a bűnösöknek,látnunk kell azt is hogy ahogy a példázat ki bontakozik Isten irgalommal veszi körül és fogadja vissza a tékozló fiút.ez a közte és az atya között fennálló szoros viszony az atya és a gyermek közti kapcsolaton alapszik.Mi is elmondhatjuk magunkról:Isten az én Atyám és én az Ő gyermeke vagyok,a tékozló fiú haza érkezése nagy örömöt váltott ki az apából,ez az öröm kísér minden előítéletet.Ezzel az örömmel Jézus megváltói hozzáállását fejezte ki és azt hogy a bűnöst hogyan fogadja vissza Övéi közé,a szerető irgalmas Isten ma is sóvárog a Tőle elfordult ember után és mindent meg kísérel hogy a bűnösöket vissza fogadja az atyai házhoz.A tékozló fiúnak bármilyenek is voltak a körülményei reménységet nyújtott neki az a tudat atyja szereti őt,a tékozló fiút a szeretet késztette vissza az atyai házhoz.Isten szeretetének biztos tudata vezetett vissza minket is és a tékozló fiút Istenhez,Jézus a pásztor az asszony és az apa példáján keresztül mutatja be Isten kegyelmez a bűnösöknek hiszen Jézus azért jött hogy az emberiséget megváltsa és vissza vezesse Istenhez.Ez a példázat lehetne a mi hitehagyásunk története,mi is ilyen tékozló fiúk vagyunk akik elhanyagoljuk Istent és a Vele való kapcsolat keresést.Céltalan bizonytalan utat választunk magunknak de Isten nem felejtkezik el rólunk mert szeret minket annyira hogy az életét is feláldozta értünk,ennek az isteni szeretetnek 2000 év óta a kereszt a jele.Ne felejtkezzünk el Jézusról hívjuk be Őt az életünkbe hogy foglalja el helyét a szívünkben,tanuljuk meg Jézus példájából hogyan közeledjünk Istenhez,a mi mennyei Atyánk úgy lát bennünket ahogy a tékozló fiút bűnösnek.Isten ma is kész vissza fogadni minket az atyai házhoz.Egyedül Jézust tegyük életünkben az első helyre Mt 4:18-20;Péter Jézusért kész volt mindent elhagyni még az életét is odaszentelte neki és követte Őt,életünket Isten akárcsak az aranyat megpróbálja.Lesznek és vannak az életünkben nehézségek de tekintsünk Krisztusra Aki azért adja ezeket a próbákat hogy általa erősítse hitünket,a hitünkkel életeket menthetünk az Úrnak.Rá kell döbbentenünk az embereket arra hogy bűnösök és Jézusra van szükségük,a Krisztusba vetett hit alakítja az életünket és embertársaink életét.Az Istennel való közösség az igazi egység,eggyé válunk Vele teljesen ha Őt követjük hűségesen,Jézus nélkül nem tudnánk megállni a helyünket a világban és a mennyei mérlegen.Ma Isten szeretne lenni a mi személyes Megváltónk és Istenünk Aki kegyelemmel magához fogad engem és téged,ebből a történetből megismerhetjük a legalapvetőbb dolgokat amit Isten ma a szívünkre kíván helyezni.
Jeremiás 31:33-34;Hanem ilyen lesz a szövetség,amelyet Izráel házával fogok kötni,ha eljön az ideje így szól az Úr Törvényemet beléjük helyezem,szívükbe írom be.Én Istenük leszek,ők pedig az én népem lesznek.Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat,ember az embertársát arra,hogy ismerje meg az Urat,mert mindenki ismerni fog engem,kicsinyek és nagyok-így szól az Úr mert meg bocsátom bűneiket,és nem gondolok többé vétkeikre.

2018. január 4., csütörtök

 Mt 13:44-46;

Minden tárgynak amivel körülvesszük magunkat értéke van.Függetlenül attól hogy miből készítették őket ezért különböznek egymástól,vannak olyan dolgaink amihez ragaszkodunk mert fontosak a számunkra míg más dolgainkat kevésbé értékeljük ezért nélkülözzük őket.Jézus ebben a példázatban valódi értékről beszél,az Úr Jézus a Bibliának tulajdonított valódi értéket Mt 4:4; láthatjuk Jézus a példázatban a menyei értékre helyezi a hangsúlyt,a földi érték akadály a keresztény számára abban hogy boldog legyen.Élnek a földön olyan emberek akik többre értékelik a földi értéket mint a menyeit,az igazi érték meg szerzése ahogy a kereskedő helyzetében látjuk le mondással jár Mt 19:16-22;egyedül úgy lehet a miénk a kincs ha a földiről le mondunk és helyette a menyeit választjuk.Az Úr Jézus ezt a példázatot 2000 évvel ezelőtt mondta el,a kereskedő egy nagy értékű gyöngyöt vásárolt.Ez a példázat segít nekünk abban hogy megértsük mi Isten akarata és terve amit az egész emberiség megmentéséért készített,mindannyian bűnös emberek vagyunk bűnös hajlammal rendelkezünk.Isten kegyelmének köszönhetően szüntelen keres bennünket,amikor ránk talál elvárja a Hozzá közeledő emberektől és tőlünk is hogy azzal a szeretettel válaszoljunk hívó szavaira amit Ő tanúsít irántunk és minden ember iránt.Az ókori világban az értékes gyöngyök különleges helyet foglaltak el az emberek tudatában,mindenki szerette volna ha ez az igaz gyöngy a tulajdonába kerülne nem az anyagi értékét tekintve hanem a szépségét illetően.Egy kereskedő képes volt hosszú utat meg tenni azért hogy a kincs az övé legyen Mt 13:46;a példázatbeli kereskedő azokat az embereket jelképezi akik hűségesen keresik az Úr Jézust.Krisztus az emberiség Megmentője és Megváltója Jézus felülmúlja annak az értékét ami a világban van,nekünk ma élő követőinek úgy kell Rá tekintenünk mint akiknek többet ér annál amit a világ kínál,de ha nem tehetünk semmit megváltásunk megvásárlása érdekében akkor miért kell mindenünkről le mondanunk hogy az igazgyöngy a miénk legyen?sokszor rabjai vagyunk amivel rendelkezünk.Megengedhetik egyesek maguknak hogy a vagyonuk irányítsa az életüket,ahelyett Jézust a szívükbe fogadnák és Ő tenné ezt.A megváltás az életünkbe került ha azt nézzük hatalmas értéke van a Megváltásnak mint amit el tudunk képzelni.Filippi 3:7-8;
 Kollossé 1:13-14; 

Gyakran tesszük fel a kérdést hogyan növekszünk lelkileg és hogyan válunk Krisztusban érett keresztényekké?A Szentírás azt az alapvető dolgot tárja elénk hogy az élet a halállal kezdődik,a Biblia két halál esetről tudósít:először Krisztus halála a kereszten lehetővé tette a számunkra hogy új életben járjunk 2 Kor 5:17;ez az új élet szabad utat biztosított a gonosz uralmától az új életben meg békéltünk Istennel és embertársainkkal is.Másodszor ha régi rossz énünk bennünk meghal lehetőség nyíllik nekünk hogy elfogadjuk az Úr Jézust élő személyes Megváltónknak Urunknak és az általa felkínált örök életet,a kereszt 2000 év óta a megváltás jelképe ha Krisztus kereszthalálával nem győzte volna le a sátánt és a halált a bűn problémája nem oldódott volna meg 1 Jn1:7; versében János apostol így beszél:Jézus Krisztusnak az Ő Fiának vére meg tisztit minket minden bűntől.Jézusnak a kereszten hozott áldozata abban állt hogy halálra adta önmagát értünk és meghalt a mi bűneinkért a kereszten,a kereszt nélkül nem lehet bűnbocsánatban és örök életben részünk Jézus halálával legyőzte a gonoszt.Vajon miért a hitünk az üdvösség feltétele?gyakran halljuk ezt a kérdést,ez az ige a Biblia nyilvánvaló tanítása és isteni rendelet.Láthatjuk Pál apostol a közösség figyelmét az üdvösség forrására és Isten kegyelmére irányította,azt olvassuk az Efézus 2:8;versében kegyelemből tartattatok meg.Az Isten által felkínált kegyelem azért lehetőség a számunkra hogy mi bűnös emberek bűnbocsánatot nyerjünk és visszatérjünk ahhoz Akit elhagytunk,nem mintha mibennünk nem lenne bűn amiért üdvösséget kaphatnánk.A jóság és a szeretet indította Istent arra hogy kegyelmezzen és irgalmazzon az emberiségnek,Jézus azért jött le a menyből hogy lerombolja a gonosz művét és meg szabadítsa az emberiséget a bűn rabságától.Rm 8:36; Jézus megígérte hogy valóságos szabadságban részesíti azokat akik Őbenne hisznek.Kegyelmének ajándékait mindenki elnyerheti.Nem kiválasztás hanem a saját döntéseik alapján kárhoznak el,igéjében Isten feltárta az örök életre való kiválasztás feltételeit:parancsolata iránti engedelmesség a Krisztusba vetett hit által.Isten törvényével összhangban levő jellemet választja és aki eléri a kívánalmainak a normáját beléphet a dicsőség országába.Krisztus ezt mondta:Aki hisz a Fiúban,örök élete van,aki pedig nem enged a Fiúnak,nem lát életet.Jel 22:14; Ami pedig az ember üdvösségét illeti,Isten igéjében a kiválasztásnak ez az egyetlen módja szerepel.Minden olyan lélek az örök élet jelöltje aki félelemmel munkálkodik az üdvösségén,Jézus vére a biztosíték hogy bűnbocsánatban részesüljünk.Isten az aki elveti a az új életben való növekedés magját,2 kor 5:19;Jézus keresztáldozata által megbékéltetett minket Istennel így hittel a szívünkben megállhatunk Isten trónja előtt bűn és félelem nélkül és azért amit Jézus tett az emberiségért.A békesség ajtót nyit előttünk,békesség Istennel és békesség embertársainkkal Mt 5:9;Jézus azt mondja hogy boldogok a békességre igyekezők,nem könnyű békét teremteni ott ahol irigység és és békétlenség van erre egyedül csak a szeretetben munkálkodó hit képes.Az a hit amely az ellenség elé tárja Krisztus példáját Rm 12:21;Krisztus példájával tudjuk meggyőzni ellenségeinket vagy azokat akik gyűlölnek minket arról kiben hiszünk és kinek szolgálunk.Jézus keresztje alatt sok ember gyűlt össze,közülük nem sokan csodálták Jézust és nem sokan hittek Benne.Nézzük meg ezeket az embereket a Szentírásban találkozunk Egyiptomiakkal akik jó üzleti érzékkel rendelkeztek,a rómaiak a civilizáció és a kultúrában játszottak jelentős szerepet.A görgök a tudásban jeleskedtek a zsidók ma is Isten választott népének tartják magukat de nincs vallásuk és nincs Üdvözítő Istenük,a farizeusok azt hitték magukról hogy ők a kiválasztottak.A szaduceusok azt hitték hogy ők tiszta szent életet élnek,voltak rabok akik szabadságra vágytak és a szabadok is akik a tétlenséget keresték.

2018. január 2., kedd

                                     Mi a hit?


Zsidók 11:1;
A hit pedig a remélt dolgokban való bízalom,és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.
Néha hallunk és beszélünk az alapelvekről de most szeretnék az egyik alapelvről a hitről beszélni és arról hogy miben áll a valódi hit.Sokféleképpen beszélhetünk a hitről de kevésbé értjük meg a valódi hit lényegét,szeretném ma a figyelmeteket a hitre írányitani és annak szerzőjére Jézusra Aki a hitet értelemmel belénk teremtette és a szívünkbe.A hitet mint képességet ajándékba kaptuk Istentől hogy amit látunk vagy  hallunk azt meg vizsgálhatjuk és tényként fogadhatjuk el vagy el is utasíthatjuk.A hittel igaznak nyílvánithatunk sok olyan dolgot ami a Biblia feljegyzései közt szerepel Zsidók 10:35-39;Pál apostol inti levelének cimzettjeit és emlékezteti őket arra hogy korábban milyen tapasztalatot szereztek Istennel,szenvedésen és küzdelmeken mentek keresztül hogy ki fejezzék Istenbe vetett hitüket és mindezt azért tették mert a mennyei jutalom volt számukra a fontos nem a földi kincs amely mulandó a menyei kincs örök.Isten nekünk azért enged meg szenvedést az életünkbe hogy ezzel is hitünket kívánja erősíteni,mi emberek hajlamosak vagyunk a szenvedést illetően kísértésbe esni,hajlamosak vagyunk Istent vádolni mert Ő tehet róla hogy az életünk így alakult.Ez akkor következik be ha elvetjük bízalmunkat és nem Istenre bizzuk életünk alakulását,levelében az apostol a békességes türésre helyezi a hangsulyt ne a ránk nehezedő körülményeinkre tekíntsünk hanem törekedjünk  arra hogy Isten akaratát cselekedjük és ragaszkodjunk Hozzá hűségesen.
1 Jn 4:14-16;
És mi láttuk,és bizonyságot teszünk arról,hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözitőjéül.Ha valaki vallja,hogy Jézus Isten Fia,abban megmarad Isten,ő pedig Istenben.
és mi megismerjük és hisszük azt a szeretetet,amellyel Isten szeret minket,Isten szeretet,és aki szeretetben marad,az Istenben marad,és Isten is őbenne.

Egy verset szeretnék elolvasni a Szentírásból 1 Jn 4:12;és ez a vers képezi elmélkedésem fő gondolatát,a 12;vers így hangzik:Az Istent soha senki nem látta:Ha szeretjük egymást,az Isten bennünk marad,és az Ő szeretete teljessé lett bennünk.Vajon honnan tudjuk azt Isten szeret bennünket Jn 3:16;versében Jézus elmagyarázza azt Isten hogyan fejezte ki szeretetét az emberiség iránt és azt Jézus hogyan járult ahhoz hogy az emberek akik közé jött elhidjék ez értük ment végbe a kereszten.Hányan hisznek abban Jézus szereti őket ?mi akik itt vagyunk ma azért gyültünk össze mert meg tapasztaltuk és elhittük Isten szeret minket.1 Jn 4:10;Nem abban van a szeretet,hogy mi szerettük az Istent hanem hogy ő szeretett minket,és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.Nem elég elfogadnunk és megértenünk Isten szeretetének az értelmét hanem hidjük el ez így van,a Jn 13:35;Jézus azt mondja:Erről ismeri meg mindenki:hogy az én tanítványaim vagytok,ha egymást szeretni fogjátok.Jézus feltámadása után a tanítványok naponkénti kapcsolatukban ezt a szeretetet nyílvánitották ki melyet Krisztus rájuk hagyott.Ezt a szeretetet igyekeztek önzetlen szavak és cselekedetek által mások szívében felkelteni.Ezt a szeretetet kell nekünk is önmagunkban ápolnunk Isten és embertársaink iránt.Elmondhatjuk azt nem az igazság szabadított meg minket bűneink alól,a megismert igazság tett szabaddá.
1 Jn 4:17;Isten nem az alapján ítél vagy értékel hogy kik vagyunk,fogadjuk el Isten megbocsátó szeretetét és embertársainknak is beszéljünk róla.Isten irántunk való szeretetét a Szentlélek által a  Szentírásban ismerjük fel,bízzunk ebben a szeretetben.Ha gondolatainkat a rossz dolgokra tereljük ezzel azt nílvánitjuk ki hogy nem hiszünk Isten szeretetében,a Teremtő Isten úgy fogad el és értékel minket mint gyermekeit.Küldöttként vagyunk itt a földön a küldetésünk célja:hírdessük az evangéliumot a világban és tegyünk bízonyságot Jézusról Mt 28:19;A szeretetben nincsen félelem.


Szerelmünk története  1 Mózes 24;    Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot. Ábrahám pedig ö...