2024. május 4., szombat

 Megváltás titka Jelenések 5:1-4;

A jelenések könyve 4.fejezete Isten és a menny dicsőségéről beszél, ez bevezetője a második sorozatnak. Az 5. fejezetben tovább olvashatunk az eseményekről amely az örökkévalóságot tárják elénk, Isten irányítja a figyelmünket Jézusra akinek ott van a kezében a bepecsételt könyv ami egy fontos irattekercset tartalmaz amiben Isten titkai vannak feljegyezve. Az Ezékiel próféta könyve 2:9-10; versében olvashatunk erről az irattekercsről: És látám, és imé egy kéz nyúlt felém, és imé benne egy könyv türete vala. És kiterjeszté azt előttem, és imé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá gyászénekek és nyögések és jajszók. A titkok Istené olvassuk az igében, Isten az Aki a rendelt időben a tudomására hozta a nép számára azokat a dolgokat ami a megváltásuk érdekét szolgálta, fontos a számunkra ma a közölt hirdetett üzenet mert ez az ami a javunkra válik ha megfogadjuk az intő szót. Milyen érdekes az hogy míg Dániel próféta idejében bepecsételték a végidő titkait most a Jelenések könyve feltárja előttünk ezeket a titkokat Dn 12:4; A megváltás titka Az 5. fejezetben egy égi tanácskozásnak lehetünk a tanúi, Jelenések 5:2; versében ezt olvassuk: És láték egy erős angyalt, aki nagy szóval kiálta: Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit? Jelenések 5:3; És senki sem mennyen és földön, sem a föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem rá nézni. János a látomás tanúja ezalatt sírásra fakadt, ez annyit jelent hogy az erős angyal által feltett kérdés nem volt elvont hanem a jelenlegi sorsunkkal összefügg. Ma én megragadva a lehetőséget a tanulmány központjába nem a két pecsétet kívánom beilleszteni, a megváltás titkáról szeretnék néhány szót említeni. Ahhoz hogy a megváltás titkát megértsük menjünk vissza oda ahol keletkezett az első bűn, hajlamosak vagyunk azt gondolni hogy az ember elbukott és mindennek vége és mégis a bűn következtében feltárul Isten titka az az a megváltás terve teljes szépségében. Vegyük sorra azokat amik kiemelik a lelki dolgokat, a teremtett világ harmóniája Jób 38:4-7; Lucifer elbukása kezdetben zavaró körülmények Ezékiel 28:14-17; Ádámot és Évát angyalok figyelmeztették arra ami be fog következni a menyei lázadás és Sátán bukása. A kísértés következtében az első emberpár fájdalmat érzett és mégis a kígyó szavaira hallgattak a Teremtés könyve 3:6-19; elhallgattak az égi hárfák feltehetjük a kérdést mi lesz a teremtett világgal? Vajon megszabadulhat e az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember a bűn és a halál hatalmából? Angyalok vállalkoztak arra hogy az embereket megmentsék de ez nem volt elég. Jézus volt az Aki önként vállalta az Istenbárányi szerepet Jn 10:10,17-18; 1 Pt 1:18-20; Isten elfogadta Jézus keresztáldozatát Jelenések 13:8; a menny jutalomban részesíti azt aki vágyakozik az igazság megismerése után. Az evangéliumban olvashatunk arról hogy Sátán a régi kígyó már a betlehemi jászolnál megakarta ölni Jézust, mi az amiről Sátán meggyőződött? Nagyon jól tudja azt hogy Jézusban az isteni terv csodálatosan rügyet fakasztott és kibontakozott. Jézus ma így vigasztal minden gyászolót vagy lelkileg bántalmazott embert Ne sírj! Kedves olvasóm a megváltás nem ment végbe könny nélkül a Zsoltárok könyve 126:5-6; versében ezt olvassuk: Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve. Jézus mint Juda Oroszlánja győzelmet aratott a halál felett, a Jelenések könyvében Jézus úgy áll előttünk mint győztes Nagy király Aki a királyok Királya és uraknak Ura. A Júda Oroszlánjára rá illik a bátorság ezzel a bátorsággal nézett szembe amikor keresztre feszítették, az Ézsaiás 50:7; versében ezt a feljegyzést találjuk: És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Lk 9:31; Kik dicsőségben megjelenvén beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni. A másik ami rá illik Jézusra mint Isten bárányára az a türelem, amikor Pilátus kihallgatta és a kereszten átélt szenvedései közben ellenségeiért imádkozott. A szarvak bibliai értelemben a hatalmat jelképezik Zsolt 148:14; a szem az éleslátást Zakariás 4:10; így nyilvánította ki Isten az ég seregei előtt az Ő titkát. A Bibliában olvashatunk arról az isteni tervről amit Isten azért hozott létre hogy az ember részesüljön
bűnbocsánatban, elénk tárul a Bibliában az hogyan egyesíti az élő Teremtő Isten az égi és a földi családot Efézus 1:5-10; Pál apostol a Szentlélek által bemutatja azt hogy zajlik a megváltás munkájának befejezése. A Bibliában elénk tárul az az állapot amikor majd meglátjuk élő Megváltónkat szemtől szembe és kifejezhetjük hálánkat iránta és azt amit értünk tett filippi 2:5-10; Jézus értünk lemondott a mennyei gazdagságról és a trónról de rólunk nem mondott le. Az isteni szeretetnek nincs hosszúsága nincs szélessége nincs magassága és nincs mélysége, adja Isten hogy mindannyian ott tudjunk lenni a mennyben a seregek társaságát élvezve mint akik Jézust engedelmesen követik és élvezik a megváltás áldott gyümölcsét. Ezt akarja a mi Urunk Jézus Krisztus: Jn 17:24; Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem a világ alapjának felvettetése előtt. Ámen!

 Szeretteim egy igéről szeretnék gondolkozni veletek: Jeremiás siralmai 3:51; Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. Amikor a fájdalom kerül előtérbe a szomorúság és a gyász jut az eszünkbe, fájdalmas látnunk azt amikor 12 éves fiatalok drogoznak és meg tesznek mindent hogy az életüket tönkre tegyék. Fájdalmas látni azt ahogy az emberek az élet helyett a halált választják, a hírekből értesülünk arról hogy valaki garambolozott vagy egyik ember megölte a másikat. Fájdalmas látni azt hogy nincs szeretet és nincs egység az emberek közt, ha még mindig hordozod a múltat, tedd félre a fájdalmat. Nem a fájdalom a megoldás a számodra hanem az öröm és a boldogság, gondolj néha arra hogy van szerető családod akikre számíthatsz és van szerető mennyei édes Atyád Aki ismer téged és kész meg vigasztalni most amikor gyászolsz. A fájdalommal csak felemészted önmagad, azért mert bele éled magad abba hogy meghalt a férjed és nem tudsz másra gondolni csak arra hogy ő már nincs az élők sorában. Sátán az ős csaló meg tesz mindent annak érdekében hogy egy cseppet se örülj és ne légy boldog, általában a családtagokon keresztül. Szerintetek öröm látni a részeg embereket? A részeg ember számára az jelenti az örömöt amikor italhoz nyúl. Ezt a helyzetet jól érzékelti Ézsaiás 3:6; És nyomorba jut a nép; egyik a másik ellen, ki ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tisztes ellen. Szeretteim a jelenről olvasunk az igében, nyomorba dönt a részegség és nem csodálkozom azon hogy egyik ember a másikra támad. Általában ez a támadás az időseket érinti, gondolom ismerős nektek az unokázós típus? De a banki támadás is elég gyakori. Azt szeretném ebből kihozni hogy az ilyen emberek nem tudják hol van a határ, a bűn nem fájdalmas csak utána aki elkövette annak lesz fájdalmas mert eszébe jut az hogy mit tett és az Kivel szemben tette. Jézusnak is fájt az amit a nép Vele tett, az Újszövetségben arról olvasunk Jézus azért jött hogy helyettünk és értünk szenvedjen. Az Ézsaiás 53:5; versében ezt olvassuk: Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. A Jeremiás 17:14; versében Jeremiás könyörgéséről olvasunk: Gyógyíts meg Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor meg szabadulok, csak téged dicsérlek. Szeretnél meg gyógyulni? A gyógyulásra van megoldás. Emlékszem arra amikor kikerültem a kórházból mint frissen műtött és magam alá estem, nehezen tudtam elfogadni azt hogy nem lehet gyermekem. A Jó Isten nem hagyott engem a szenvedésben és kaptam Tőle egy vigasztaló igét, ami hozzá segített engem ahhoz hogy meg szabaduljak a gyötrelemtől a Galata 4:27; versét kaptam ami meg vigasztalt. A Jn 16:21; versében ezt olvassuk: Amikor az asszony szűl, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt hogy ember született a világra. Egy gyermek születése mindig örömet vált ki a család tagjaiból, amikor én megszülettem a nagyapám úgy nevezett hogy néguskám. A születés szenvedéssel jár, a Jó Isten a terhesség viselése felől így rendelkezett: Teremtés könyve 3:16; Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Ahhoz hogy meg tapasztald a békét és az örömet két dolgot kell tenned, először kérd Istent hogy szabadítson meg attól a fájdalomtól amit nap mint nap átélsz és kérd Istent arra hogy szabadítson meg attól hogy ne okozz másoknak fájdalmat, a Jelenések könyve 21:4; versében ezt olvassuk: És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Azt olvassuk hogy ezek a földi dolgok elmúlnak mert a régi földi dolgok helyett Isten egy újat kíván létre hozni. Bele gondolni is jó abba hogy az új földön nem sírunk és nem szenvedünk hanem szemléljük az élő Megváltót Aki elé oda állhatunk és kinyilváníthatjuk a hitünket szeretetünket. Ámen!

 Jelenések 12:17 Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;

Haragszik Sátán az egyházra és azokra akik szívükben őrzik az igemagokat és az evangéliumot tárják a világ elé és azok elé akik már kezdik megismerni az Úr Jézust, azt gondolom hogy ez a harag nem jogos mert egyedül az haragszik akinek nem tetszik az amikor te itt a földön Jézust mint élő Megváltót képviseled és a Belé vetett hited sem. Az üldözés tárul elénk, ha megfigyeltük ez az üldözés nem most kezdődött el. Az üldözés jelen volt József és Mária életében is és azokat üldözi a gonosz akik Istenhez tartoznak és rájuk illik az az elnevezés hogy az Ő magvából valók, feltehetjük a kérdést Kihez tartozunk? Istenhez és a világszéles népéhez azért mert felismertük azt hogy a gonosz szakadatlan rossz dolgokat cselekszik és el akar választani minket Jézustól, de mi ha ellene állunk a késztetésnek arra hogy negatív gondolat keletkezzen bennünk akkor Jézus védelmez téged és engem és eszünkbe jutnak Jézusnak a Mt 4; fejezetében a szavai amit a megkísértésekor a gonosz elé tárt és így lesz krisztusi a bizonyságtételünk. Akkor tudjuk igazán megvédeni magunkat ha eszünkbe tartjuk Jézus szavait, örülök annak hogy Isten magvához tartozom és annak is hogy tanúságot tehetek élő Megváltómról Akit szeretek és el sem tudom képzelni Nélküle az életemet. Észre vettem azt hogy a gonosz haragszik rám mert én Hozzá Jézushoz ragaszkodom, számomra az élő Isten mellett való tanúskodás nagyon fontos egyrészt azért mert általam megismerik Őt másrészt azért mert utána járhatnak annak hogy a Bibliából szoktam idézni és nem kamu az amiről és Akiről beszélek. Ma az a feladatunk hogy az Istentől kapott parancsot megőrizzük és ha kell tegyünk bizonyságot Jézusról Ki Ő nekünk és mit jelent a számunkra, lesz idő amikor a gonosz hadba száll velünk Isten magvához tartozókkal szemben a fegyver a Biblia amit a szívünkben hordozunk újjászületésünk pillanatától kezdve, ez az amivel megtudjuk védeni magunkat a támadás során. Kívánom hogy sikeres tanúságot tudjunk tenni Jézusról és a világ is megismerje azt Kinek a magvához tartozunk.

2024. április 25., csütörtök

 Jn 8:44; Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Jézus jogosan mondta ki az akkori nép vezetőire azt hogy az ördög atyától származnak mert nem volt bennük Isten Lelke és nem Isten parancsainak engedelmeskedtek, emberek parancsaira hallgattak és nem vették figyelembe Isten akaratát. Jézus az ördögöt Sátánt embergyilkosnak nevezte mert sok ember élete tapad tapadt a lelkéhez és ezt azért tette teszi mert lelkeket akar az oldalára állítani, felkészül a nagy csatára ami a jövőben lesz és hiszem azt Isten fog kikerülni győzedelmesen. Mi is akkor győzünk igazán ha imádkozunk nappal vagy esténként kérve Istent arra hogy teljen jól a nappalunk vagy az éjszakánk, az ördög kezdetben angyal volt de gonosz lett és megkívánta Istentől az uralmat de az élő Isten nem adta át neki mert a Jelenések 12:17; verseiben azt olvassuk hogy levettetett a mennyből és itt a földön garázdálkodik. Ez az ördög sajnos nem áll az igazság oldalára mert gonosz és arra törekszik hogy megtévessze azt akit lehet, az ilyen emberi lelkektől akiket sikerült behálóznia távol áll az igazság. Akinek az életében ott van Sátán ő ráveszi azokat arra hogy ne imádkozzanak és ne tegyenek olyan dolgot ami Istentől származik, engem is hátulról szokott támadni és nem szemtől szembe követelve azt hogy álljak az oldalára. A Jn 10; verseiben azt olvassuk A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, ez kedves testvérek azt jelenti hogyha nem figyelünk oda Sátán megfoszt minket azoktól a lelki értékektől amit életünk során kaptunk Istentől és amivel rendelkezünk. Jézus ismét megismétli azt amit a fentiekben olvastunk, ha valaki hitt a gonosznak annak az élete romokban hever azért mert idegileg tönkre tette és csak úgy lehet helyre állítani ha kezünkbe vesszük a sorsát. Sátán olyan pusztító munkát végez hogy látszik az embereken az hogy az ital rabjai vagy a drogé és könnyen fel lehet ismerni azt kinek van az élete a kezében, vigyázzunk arra hogy ne kerüljünk Sátánnal kapcsolatba mert kezdetét veszi az elidegenedés Istentől. Egy igével szeretném zárni az elmélkedésemet: Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tõletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.

2024. január 29., hétfő

 Drága szeretteim láttam hogy egyes internetes oldalak a gyűlöletre és az erőszakra buzdítanak ma lehet e békességben élni egy olyan világban amit a gonosz ural? tegnap volt alkalmam levelezni egy olyan pasival aki sajnos nem hisz Istenben és egész más nézetet vall nem úgy mint mi. Jézust képzeletbeli krisztuskának tartotta, 96 óta hiszek Istenben és nem képzeletbeli Istenben hiszek hanem egy valóságos Istenben Aki békét szeretne teremteni ezen a földön nem gyűlöletet, ha megfigyeltétek a Biblia nem a gyűlöletre sarkall hanem arra hogy először változtassunk az életmódunkon és gyakoroljunk bűnbánatot és térjünk vissza az atyai házhoz ahonnan eljöttünk. Ez a világ igen tévelyeg szeretteim mert még nem ismerte fel azt hogy a változás a legjobb megoldás, a változás akkor történik ha te elhatározod azt hogy véget vetsz annak a világi szórakozásnak amit üzöl. Miért mennél fejjel a falnak amikor van más kerülő út is, Sátán akadályokat gördít eléd csak azért hogy még véletlen se ismerd meg az élő Istent és annak Fiát a názáreti Úr Jézust. El tudom képzelni azt hogyha Pál apostol még élne igen megbotránkozna azon ami ezen a világon zajlik, szomorú vagyok hogy egyeseknek miért nincs hitük és tényként fogadom el. Azt a játékot űzik hogy csináljunk úgy mintha keresztények lennénk csináljunk úgy mintha megtértünk volna, a látszat néha csal és nem nehéz felismerni azt ki nincs a hitben és elég ha megszólal. Jézus amikor vissza jön ahogy olvassuk az evangéliumban azt kérik Istentől hogy a hegyek essenek rájuk mert félnek szembe nézni Istennel Azzal Aki ellen ma lázadnak, nem jobb lenne megbékélni Istennel és elfogadni Jézust a világ Megváltójának? miért halogatjuk még a döntést amellett hogy megtérjünk? és béke lesz kívül és belül. Az egyház ez ellen a lázadás ellen küzd, számos lehetőség van arra hogy Isten mellett huzam le a voksomat. Az első az hogy a lakóhelyem közelében elmegyek és veszek egy Bibliát olyat ami nekem tetszik és el kezdem olvasni, később rá jövök arra hogy ezt a Bibliát nekem írták és rólam van szó. Azt veszem észre hogy kezdem elhagyni a régi szokásaimat és egy égető vágyat érzek magamban Isten iránt, volt már ilyen érzésetek? ha igen akkor tudod miről van szó. A másik az hogy elkezdek járni abba a közösségbe ahol érzem hogy elfogadnak olyannak amilyen vagyok és ahogy telnek a napok és az évek végre meghozhatom azt a döntést ami egy életre szól, szeretteim mi mindannyian ezelőtt a döntés előtt állunk és újra ismételjük meg a döntést mert ez a döntés az ami át segít minket azon amibe kerültünk. Lehet lesz olyan aki támad téged azért mert Istennel jársz, de ne add fel a hited és nem téged támadnak hanem a szívedben lakó Úr Jézust. Vajon hogy tekintesz magadra? ember vagyok aki Isten nélkül él? vagy Isten gyermeke vagyok aki azért él mert Isten egy csodálatos ajándékkal ajándékozott meg az örök élet és az üdvösség és Jézussal és Benne megvan mindenünk Nélküle szegények vagyunk a Jn 3:16; verse sok erőt ad nekem és neked. Tudjátok, gyakran elcsodálkozom azon amikor azt látom hogy emberek kiállnak az emberek elé és őszintén megvallják az Úr Jézusba vetett hitüket. Nagy bátorság kell ehhez és odaszánás hiszen lelkeket akarunk megnyerni az élő Istennek, ez a terv és bízom abban hogy sikerül jó döntést hozni amit sose bánunk meg. Az élő Isten minden embernek szabad akaratot adott, én nem tehetem meg azt hogy azt csinálok az életemmel amit akarok mert az életem nem az enyém hanem Istené Akitől kaptam. Jézus drágán megfizetett a bűneimért és egyedül Neki tartozom elszámolással nem az embernek, mit csinálok azt Ő látja és a szívemet is de látja a te tetteidet is. A végső elszámolás a feltámadás után következik akkor derül ki az hogy a mennybe jutunk vagy a pokolba, éljünk úgy hogy méltók legyünk a mennyei polgárságra és vár minket az örök otthon amit Isten ígért az Őt szeretőknek.


2024. január 28., vasárnap

 Sok mindent képzelünk önmagunkról ez azt mutatja hogy különbnek tartjuk magunkat embertársainknál, semmivel sem vagyok különb de egy van ami senkinek nincs nagy szívem amibe bele férnek azok akiket szeretek. A szeretet az ami ma meghatározza az életünket, a szeretet ad és nem vár viszonzást. Azt szokták mondani hogy amit kaptunk azt meg kell osszuk felebarátainkkal vagy azokkal akik ismerőseink a Facebookon, szeretek írni és a vágyam az hogy író legyek olyan akit Isten használ mint eszközt. Tudom, az írásom nem mindenkinek tetszik mert a számukra nincs benne üzenet. Amikor elkezdünk szeretni egyre jobban kezdünk hasonlítani Jézushoz ahhoz Aki arra kér hogy szeressétek egymást, szeretteim engem mindig a szeretet motivált és azt gondolom hogy szeretet nélkül az életünk üres és céltalan. Nem akarok okos lenni én csak szeretném azt az önzetlen egyszerű életet élni amibe Isten bele helyezett, nem az embereknek akarok tetszeni hanem az élő Istennek Aki elhívott hogy író legyek. Hiszem azt hogy az írás a talentumom, élek a lehetőséggel és szeretnék még köztetek áhítatot megosztani ami nem rólam szól hanem arról az Úr Jézusról Akinek köszönhetem az életemet és azt hogy átsegített a nehéz dolgokon. Emlékeztek Jeremiás prófétára? ő olyan volt mint Mózes aki elkezdett szabadkozni a küldetés elején: Jeremiás 1:4-7; Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. De én ezt válaszoltam: Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok! Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Láthatjuk Jeremiás vagy Mózes esetében azt hogy nem azt mondták amit ők akartak hanem azt amit Isten akart üzenni általuk, ha én elkezdek olyan dologról írni ami nem Isten felé vezet titeket az okoskodás és nem lenne benne semmi olyan ami bátorítana titeket. Hagyom azt hogy Isten használjon fel engem arra hogy az Ő üzenetét tegyem közzé az Ő dicsőségére és a ti épülésetekre, Isten számára nem az a fontos hány éves vagy hanem az hogy menj az emberek közzé és mond el nekik azt mit tett az életedben és hogyan változott meg az életed. Rajtad múlik engedelmeskedsz e a kérésnek vagy nem, a Lk 9:57-62; verseivel zárom a gondolatot.

2023. október 11., szerda

 Kedves testvérek egy igét szeretnék megvizsgálni veletek és ezt az igét a Lk 15:11-24; találjuk feljegyezve, ebben az igében felfedezhetjük a múltat és a jelent. A történet azzal kezdődik ami egy mesében általában előszokott fordulni, a legkisebb elindul világot látni és szerencsét próbálni de itt most nem meséről van szó hanem egy olyan történetről ami a valóságon alapszik. Az apa miután szétosztotta az örökséget a két fia közt a legkisebb elhatározta azt ő világot lát, már ő eleget volt otthon és egy jobb világba szeretne utazni. Talán, mi is így voltunk mint ez a legkisebb fiú ki próbáltuk magunkat és felfedeztük azt milyen az Isten nélküli élet. Az érződik ki ebből a versből hogy az élő Isten mindig ott volt a tékozló fia mellett mert ha nem lett volna ott akkor baj vette volna körül és nincs szó a történetben a fenyegetésről arról ami általában ilyenkor be szokott következni, a fiú lehet elgondolkozott azon mit kezdjek a vagyonnal amit apámtól kaptam? olyan dolgokra költötte ami nem a lelki javát szolgálta hanem a világét. Ha pénzed van meg van mindened és boldog vagy de nem a vagyon tesz téged boldoggá hanem az amit Istentől kaptál és ez a Lélek gyümölcse és az Isten szava a Biblia, amikor a világ útjára lépünk és elkezdünk járni rajta sok kísértéssel találjuk szembe magunkat. A kísértés ott kezdődik amikor a pénz szerelme szorongatja szívemet és a büszkeség az ami elvakítja a látásomat mert nem az élő Istenre tekintek fel hanem a körülményeimre és arra amivel körbe veszem magam, azt tehetek amit én akarok és nekem nem parancsol senki így gondolkozik egy világi ember. A történet másik részében egy vágy fogalmazódik meg a fiú szívében vissza oda ahonnét eljöttem, egy bűnbeismerő vallomást fogalmaz meg már jó előre és ez a vallomás az amit majd az apa elé tár ha találkozik vele, a fiú ahogy megérkezett az apa megfigyelhetjük nem tesz szemrehányást hanem átöleli és megcsókolja őt. Kedves testvérek így fogad vissza Isten minden megtérő bűnöst és szívében örül mert egészségesen kapta vissza elkóborolt fiát, a fiú vallomását talán megfogalmaztuk már mi is magunknak a szívünkben Istennek és válaszul szeretetet kaptunk Istentől és a kegyelmet mert fiát látja bennünk és feltehetjük a kérdést kik vagyunk mi Isten nélkül? erre példa az ahogy Nélküle éltünk. Az új élet egy döntéssel kezdődik azzal a döntéssel hogy szakítok a bűnnel és Jézust mint élő Megváltómat követem Aki értelmet adott az életemnek, Jézussal kezdhetünk egy új életet amit Isten szava határoz meg. Az ajándékot a keresztség alkalmával kapjuk ezt az ajándékot lelkileg magunkon viseljük és hordozzuk halálunk pillanatáig és utána is, a Zakariás próféta könyve 3:1-4; versében újra átélhetjük azt amit a tékozló fiú átélt amikor hazatért. A gonosz minket is vádol mert Istenhez ragaszkodunk és mint élő igaz Istent kell el ismerjük az életünkben és imádjuk Őt mint mennyei Atyát Aki vár haza ma is, még tart a kegyelem és van bűneinkre bocsánat döntsünk úgy hogy méltók lehessünk Isten elhívásának a jutalmára

  Megváltás titka Jelenések 5:1-4; A jelenések könyve 4.fejezete Isten és a menny dicsőségéről beszél, ez bevezetője a második sorozatnak. ...