Drága szeretteim arról szeretnék írni hogy miért vagyok még magányos és hogyan vészelem át ezt a magánnyal teli időszakot. Azért vagyok még egyedül mert nem találtam még meg a méltó társat akivel boldog lehetek. Már nem vagyok az aki minden zokszó nélkül oda megy egy férfihez és azt mondja ő az én társam, meg fontolom a dolgot még mielőtt bármit is teszek. Azt gondolom hogy a szerelem
még várat magára, ahogy elkezdtem megismerni a Bibliát elkezdtem Biblikusan gondolkozni. A Bibliában fel van jegyezve a házasság és láthatjuk azt hogy mit vár el Isten a házasulandó felektől és a házasságtól. A házasságot érdemes komolyan venni, a házasság is egy kapcsolat ami két fél közt jön össze, emlékszem rá hogy amikor részt vettem egy esküvőn és ott a lelkész azt mondta hogy házasságot azzal érdemes kötni aki szeret és boldoggá tesz. Bevallom nektek bele éltem magam abba hogy én vagyok a menyasszony, boldog voltam és nem vettem észre azt hogy kik vannak körülöttem csak a páromra figyeltem, szeretteim szerintetek melyik házasság boldog? Az ahol kizárják Istent vagy ahol befogadják? Emlékeztek Józsefre? Ő is egyedül élt szingli volt, elhatározta azt hogy Isten törvényének engedelmeskedik és megőrzi magát a bűntől. Életében kísértéssel találkozott mert Putifárné szemet vetett rá, gyere hálj velem?! Kérlelte de József nem tett eleget a kérésének, azt lehet mondani hogy végig gondolta azt ha engedelmeskedik vétkezik ha nem hűséges marad Istenhez, az Isten iránti hűség forgott kockán. Az emberek ma a test kívánságait követik és ezért nem találnak méltó társat maguknak, József példát mutat ma nekünk abban hogyan őrizzük meg magunkat a bűntől, a Zsidók 13:4; versében Isten meg követeli tőlünk azt hogy legyen a házasságunk tiszta ez a tisztaság vonatkozik az Istennel való kapcsolatunkra is. Tisztán élni a házasságig ez a cél lebeg a szemem előtt. Lehet most butának tartotok engem mert úgy cselekszem ahogy József, gyakran megfordul a fejemben az hogy minek bele menni egy olyan kapcsolatba amely nem Istentől való. Szép napot kívánok nektek.2020. október 29., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Szerelmünk története 1 Mózes 24; Láthatjuk azt régen a szülők választottak párt gyermeküknek, Ábrahám tudta a legjobban azt ki lesz a p...
-
Megváltás titka Jelenések 5:1-4; A jelenések könyve 4.fejezete Isten és a menny dicsőségéről beszél, ez bevezetője a második sorozatnak. ...
-
Utazás: első rész kitalált történet A vonaton Ferenc Pestre utazott és hirtelen el aludt, a vele szemben ülő férfi kirabol...
-
Szeretteim egy igéről szeretnék gondolkozni veletek: Jeremiás siralmai 3:51; Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát. Amikor a fájd...